Pozsony üdvözli a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar alaptörvényről
A szlovák külügyminisztérium hétfőn üdvözölte a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban.
A szlovák külügyminisztérium hétfőn üdvözölte a Velencei Bizottság állásfoglalását az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban.
A Velencei Bizottság - az új magyar alkotmányról készített, hivatalosan hétfőn közzétett véleményében - üdvözölte a törekvést, hogy a magyar alkotmányos rendet összhangba hozzák a közös európai demokratikus értékekkel és előírásokkal, valamint azt, hogy az új alkotmány megőrzi a parlamentáris köztársasági berendezkedést.
Magyarország nem tudja elfogadni a Velencei Bizottság által az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott véleményt - közölte blogbejegyzésében Szájer József, az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának elnökhelyettese.
A TASZ szerint bár csak egy piszkozat-jelentésről van szó, a Velencei Bizottság állásfoglalása egyértelműen beigazolja több civil szervezet kritikáját. Több mint egy tucat olyan pontot talált a Velencei Bizottság az egypárti alkotmányozásban és az új alaptörvényben, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem összeegyeztethetők az európai alkotmányos tradíciókkal - reagáltak a hvg.hu megkeresésére.
Számos ponton elmarasztalja az Európa Tanács Velencei Bizottsága az új magyar alkotmányt, amely szerintük a kormánykoalíció hatalmi pozícióinak bebetonozását segítheti - derül ki a hvg.hu által megszerzett jelentéstervezetből.
A petícióban a rendvédelmi dolgozók felhívják a Velencei Bizottság figyelmét a korkedvezményes nyugdíjat érintő alkotmánymódosítási javaslatra, amelyet a szakszervezetek az európai jogrenddel ellentétesnek tartanak. A dokumentumban többek között az olvasható, hogy a már megállapított és folyósított nyugdíjak részbeni vagy akár teljes elvonása családok tömegeit tenné tönkre.
Elsősorban a sarkalatos törvényekről, illetve időzítésükről kérdezte a Velencei Bizottság Budapesten tárgyaló delegációja Navracsics Tibort kedd reggel.
Budapestre látogat ma a Velencei Bizottság delegációja, hogy az április 18-án elfogadott új alaptörvénnyel kapcsolatban tájékozódjon.
Kedden jön Budapestre a Velencei Bizottság delegációja, júniusban Strasbourgban jelentést terjesztenek a Európa Tanács parlamenti közgyűlése elé.
Május 18-án Budapestre utaznak a Velencei Bizottság szakértői, s júniusban Strasbourgban jelentést terjesztenek a tanács parlamenti közgyűlése elé.
A testülethez a magyar kormány fordult, az Origo információi szerint épp azért, hogy elkerüljék a médiatörvényhez hasonló nemzetközi kritikai össztűz kialakulását. Kemény kritikát kaptak.
Sólyom László egyetért a Velencei Bizottságnak azzal a véleményével, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét, és szerinte kár lenne, ha megszüntetnék az ombudsmani tisztségeket.
A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tanácskozás után elmondta: a testület sajnálatosnak tartotta, hogy költségvetési és adótörvényekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre korlátozott maradna, abban viszont egyetértettek a kormányoldallal, hogy konkrét jogi érdek nélkül ne fordulhasson bárki az Ab-hoz.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint aa egyedül marad, a Fidesz az alkotmányozással akkor ország-világ előtt kerül nehezen tartható helyzetbe. "A Fidesz bajban van" - írja keddi blogbejegyzésében.
A Velencei Bizottság elnöke és a testület Magyarországon tárgyaló tagjai jónak látják az alkotmányozás irányát, alapelveit, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a feszes menetrend miatt - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn a Parlamentben, miután megbeszélést folytatott az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezetének delegációjával.
A Transparency International (TI) Magyarország több civil szervezettel együttműködve levélben kérte az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét érintő alkotmánymódosítással kapcsolatban. A testület főtitkárának címzett levelet pénteken juttatta el az MTI-nek a TI.
Az alkotmány módosítását és a moldovai parlament feloszlatását javasolja a velencei bizottság elnöke, aki csütörtökön tárgyalt Chisinauban az egy éve tartó politikai patthelyzet rendezéséről.